Jó, ha tudod a Lacoste divatmárkáról, hogy híres kis krokodilja volt a divatvilág legelső hivatalos logója, amely 1933-ban született meg.

A Lacoste-hoz kapcsolódik a pólóing mai formájának kialakítása is, amely eredetileg teniszingnek készült. Megalkotója René Lacoste francia teniszbajnok volt, aki úgy találta, hogy a lovaspólóhoz viselt kötött ing sokkal alkalmasabb a teniszezéshez is, mint a korábban ehhez a sporthoz használt ruházat.

lacoste

1926-ban mutatkozott be ilyen ingben az akkori US Open teniszbajnokságon, majd 1927-től alkalmazta rajta a ma is ismert krokodil jelvényt, ami Lacoste becenevéből („La Crocodile”) eredt, krokodilbőrből készült táskájára utalva. 

Az 1930-as évek elején Lacoste céget is alapított ennek az ingnek a gyártására és forgalmazására. Azóta természetesen számos más cég is gyárt és forgalmaz pólóingeket, a legkülönfélébb változatokban és márkanevekkel.

A Lacoste-féle ing az 1950-es és 1960-as években vált népszerű sportruházattá (pl. a lovaspólóban, a teniszben, a golfozásban stb.) és egyúttal szabadidő-viseletté, mind a nők, mind a férfiak körében. 1972-ben Ralph Lauren, a híres divattervező is fölvette kollekciójába „pólóing” néven, ami ettől kezdve vált igazán népszerűvé a sportvilágon kívül is. Vannak cégek, ahol ez a formaruha része, ez esetben a cég emblémáját is ráhímezik, sőt Indiában vannak olyan állami hivatalok is, ahol ez a rendszeresített viselet.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/

Érdekesség a bikiniről: